Kedves Látogatóm!

Kicsit megilletődve ütögetem itt a billentyűzetet.
Az utóbbi időben sokat posztoltam a FB-on, főleg mások megosztásait.
Saját gondolataimat, érzéseimet jobbára elbeszélés formában írtam ki magamból, de csak kivételes esetekben.

Most, hogy megvan az igazi honlapom, nagyobb motiváltsággal látok hozzá, hogy majd’10 év kihagyással ismét blogot vezethessek.
Már előre látom, hogy nem lesz könnyű feladat. Az ötlet sok, de az ihlet néha meglepően kevés. Ráadásul a gondolatok még gyakran  az én fejemben sem tisztultak le, pedig annyira, de annyira szeretném már megosztani őket veled.

Lehet rajta nevetni, lesajnálni, de igen, egyfajta küldetéstudatom van.
Hiszem, hogy a mai világban egyre inkább szükség van az értékre, ami pénzért nem megvásárolható.
Magam is botladozom, s nem tartom magam se jobbnak, se rosszabbnak bármely embernél.Természetesen az életmód tanácsadónak is vannak problémái, az élet szinte minden területén. Gyakorta azokban is, melyekben kompetensnek érzi magát.

Tudom, hogy nincsen rendjén az, ami manapság körbevesz minket, és nagyon nehéz az ember dolga, ha jót és jól akar cselekedni. Azt egy idő után már megtanulja az ember, hogy olyat, hogy mindenkinek jó legyen, nem lehet se mondani, se írni, se csinálni. Meglehet, lesz olyan írás, ami nem fog tetszeni, netán erőteljes ellenkezést vagy negatív érzéseket fog kelteni benned. Ez a helyén kezelve nem okoz problémákat, s szeretném, ha nem rombolná emberi kapcsolatainkat, akár ismersz, akár személyes ismeretség nélkül olvasod soraimat. Ennek szellemében ajánlom most neked is a blogomat, sok szeretettel.

Élettájoló

Sopron, 2018. november 18.